Római katolikus templom 1983-ban épült a római katolikus templom, melyet a tabi esperes-plébános freskói díszítenek.
Harangláb A vasszerkezetű harangláb 1930-ban lett felállítva a jelenlegi helyén. 1970-ben villamosították, 2005-ben a vasszerkezet teljes felújítása is megtörtént.
Polgármesteri Hivatal és Művelődési Ház
Helytörténeti gyűjtemény
Szőlőhegyi kovácsoltvas kereszt és emléktábla a kápolnában A község legújabbkori fenállása óta kettő igen súlyos jégverésre emlékeznek. Az egyiket, a szőlőhegyit Döme Tera néni, idős asszony szavaival idézzük fel: "5-6 éves lehettem akkor csak, arra emlékszem, hogy azt hittük, eljött a világvége. Meg arra, hogy aratás előtt volt, talán májusban, minden terményt elpusztított." Annak a szörnyű napnak az emlékére a szőlőhegyiek megfogadták, hogy minden év májusában engesztelő misét mutatnak be az Ég urának és erre emlékezve egy fogadalmi keresztet is felállítanak a Szőlőhegy legmagasabb pontján. A másik esetre, ami 1997. június 21-én 17 óra 10 perckor történt, mindenki emlékszik. Szörnyű morajlással elsötétült az ég, aztán dél-nyugati irányból orkánszerű szél támadt, majd csésze alakú és nagyságú jegek estek. Néhány perc alatt majdnem 14 millió forints kár keletkezett. Ennek a szörnyű pusztításnak az első éves évfordulójára a római katolikus kápolnában emléktablót helyeztek el. |