Kezdőlap   |  Kapcsolat   |  Nyomtatás
2017.08.19. Szombat,  Huba napja van.
Bemutatkozas
Hasznos
Fontos címek
Neves lullaiak« Vissza

Sipssák Henrik, Lulla első tanítója
Bonnyhádon született 1880-ban. A képzőt Sopronban 1901-ben végezte el. Egy évig Budapesten a pedagógium hallgatója volt. Tanítóskodását Györén kezdte, majd Hrastovácon, Borostyánkőn, Antunovácon, Pogány községben, majd ismét Györén működött két évig. 1925-től kezdve Lulla pusztán levita kántortanító. Egyházi vonatkozású értekezései és költeményei egyházi lapokban jelentek meg, mint zeneköltő is tevékenykedett. 1937. március 8-án hunyt el Lullán. Neve fennmaradt mind a mai napig. Német és magyar nyelven tanított, híresen kemény iskolamester volt. A sors keserű iróniája, hogy neve ugyan közszájon forog, emlékét mégsem őrzi semmi nyughelyén, a lullai temetőben. Érdemei közé tartozik, hogy szorgalmazására  a gyülekezet 20 millió korona (1600 pengő) építkezési államsegélyt kapott. Az építkezés költségei azonban már rendezve voltak, a gyülekezet ezen a pénzen vasszerkezetű haranglábat vásárolt az ercsi református gyülekezettől. Két harangot is öntettek a Seltenhofer céggel. A "disz" hangolású harang 195 kg, a "fisz" hangolású harang 101 kg súlyú. Ezeknek avatását 1930. október 12-én Schöll Lajos főesperes végezte.

Főoldal | Bemutatkozunk | Önkormányzat | Ügyintézés | Hírek, programok | Fotógaléria | Hasznos
Térkép | Fontos címek | Kapcsolat | Honlaptérkép
Copyright © 2009
Integranet Kft.